“Szemző Zsófi mostani kiállításának anyagát megismerve, bevallom, hogy először kétségeim támadtak az általa felvetett kérdések, így a décroissance vagy magyarul jobb híján nemnövekedésnek nevezett gondolat időszerűségével kapcsolatban. Hiszen a növekedés, legyen az a fogyasztás, a gazdasági teljesítmény vagy bármilyen egyéb növekedés kritikája, nem tűnt először relevánsnak egy olyan országban, ahol az én generációm alapélményévé vált az állandó megszorítás, a szociális és kulturális intézmények és terek folyamatos ellehetlenülése. És egyáltalán a recesszió.
Sőt, az egész décroissance mozgalom könnyen tűnhet abszurdnak. Nem minden alap nélkül gondoljuk néha a harmadik világ részének hazánkat, és évtizedek óta halljuk, és talán gondoljuk azt, hogy nem, Magyarországnak nem hogy lemondania kéne a növekedésről, hanem ösztöznie azt. Ez a gazdasági ösztönzés persze, ebben a térségben legalábbis, általában még több kizsákmányolást, a szociális és munkavállalói jogok elvételét, vagy éppen az egykulcsos adórendszer bevezetését jelenti. Félünk, hogy lemaradunk a fogyasztásban, a gazdasági növekedésben vagy a termelésben a környező államoktól, ezért minden lehetséges módon próbálunk egy munka és fogyasztásalapú gazdasági rendszert kialakítani és erősíteni.
Magyarországon ma tömegek, és teljes térségek számára maga a megélhetés jelent mindennapi problémát. Tehát könnyen azt gondolhatnánk, hogy ránk ez az egész történet nem vonatkozik. És igaz, hogy számunkra a növekedés csökkentése nem vállalás kérdése. hanem egy adott helyzet, amivel kezdenünk kell valamit. De ezen a ponton azt is észre kell vennünk, hogy se Szemző Zsófi, sem a nemnövekedés gondolata nem az életszínvonal vagy a boldogság elvetéséről beszél. Sokkal inkább arról, hogy a növekedés vagy a fogyasztás nem önmagában érték, és nem feltétele az egyéni vagy közösségi boldogulásunknak. Talán éppen gátja a társadalom önszervezésének, a szegénység, az éhezés és a munkanélküliség csökkentésének.
Serge Latouche francia közgazdász, a décroissance mozgalom egyik fő ideológus sem a gazdasági növekedést önmagában kritizálja. Sokkal inkább azt a mentális állapotot, mely a növekedést az élet minden területén fetisizálja. Egyébként ezt a felismerést látjuk a kiállításon szereplő munkákban is. Szemző Zsófi nem egyszerűen a gazdaságunkról, a torta felosztásáról beszél, hanem egy jóval általánosabb kérdésről. Latouche-t idézve: ,,Ha valaki azt hiszi, hogy egy véges világban létezhet végtelen növekedés, annak vagy elment az esze, vagy közgazdász".
És bár a gazdasági és szociális válságunk megoldására kétségtelenül szokatlan, és meglepő az a javaslat, vagy még inkább megközelítés, amivel itt találkozunk, nem gondolhatjuk, hogy egy mégoly szegény országban is, mint Magyarország, sőt éppen egy ilyen szegény országban ne tanulhatnánk ezekből a gondolatokból.
Így Szemző Zsófi kiállítása nem abban az értelemben társadalomkritikus, hogy aktuálpolitikai kérdésekre ad direkt válaszokat. Alternatívát, és inspiráló víziót nyújt, olyasmit tehát, aminek ma talán leginkább szenvedjük hiányát.” Pacsika Márton